Ajanló, Blog, Kültéri ajtó

A külső bejárati ajtók közül melyek azok, amiket ne vegyen meg?

Milyen problémákkal találkozhatunk külső bejárati ajtók esetén?

A más cégeknél elérhető külső bejárati ajtók beépítéseinek tapasztalatokból kiolvasható, hogy előfordulhat, hogy az ajtó felszerelése során máris hézagok keletkeznek. Ezen keresztül behúz a hideg és a meleg is, sőt a fény is átszűrődhet. Sok esetben a csavar alig tartja meg a különféle elemeket és nagy bosszúság lehet akár a kilincs felszerelése is. Ilyenkor külön szigetelő anyagot kell hozzá vásárolni és fel kell helyezni a külső bejárati ajtóra. Ennek azonban az a hátránya, hogy elkezdi feszíteni a zárszerkezetet és ezáltal az is hamar tönkremehet. Ugyanis a szigetelésre szánt hely nincs belemarva az ajtóba.

Több ponton záródjon-e a külső bejárati ajtók?

Problémát okozhat az is, hogy ha csak egy ponton záródik az ajtó. Gondot okozhat az is, ha a külső bejárati ajtók állítási lehetőségei korlátozottak. Emellett megfelelő beépített szigeteléssel kell rendelkeznie az ajtóknak, minimálisra csökkentve a hőhídat. A Nap UV hatása is hamar kikezdheti az ajtókat, illetve a festéket, így erre is érdemes fokozottan figyelnünk. Léteznek üvegbetétes és kazettás ajtók is. Ha azonban a vastag üveg miatt nehézzé válik az ajtó, akkor elképzelhető, hogy a zsanér is hamar tönkremegy és nyitott állapotban nem bírja a túl nagy terhelést.

A drágább jobb-e?

A drágább, komolyabb ajtók esetében már nem találkozunk túl sok negatív véleménnyel. Ezért érdemes fontolóra venni, hogy egyből a jobb minőséget válasszuk ki, mert külső bejárati ajtót nem túl gyakran szokott az ember kicserélni otthonában. Ezzel sok bosszúságot és időt spórolhatunk meg magunknak.
Fontos szempont az is, hogy műanyag, fa vagy acél ajtót preferáljuk-e. A műanyag külső bejárati ajtók sok esetben áttörhető, így ha fontos a számottevő biztonság, akkor lehet, hogy érdemes inkább más konstrukcióban gondolkodnunk.
A fa ajtók nagyon szépek, de könnyen elvetemedhetnek, ha silányabb minőséget választunk. Ráadásul rendszeresen le kell őket festeni, de a jó oldala a dolognak az, hogy átfesthetjük más színre is. 

Az anyag minősége fontos a külső bejárati ajtók esetében is

Ha fontos, hogy fény is bejusson a kültéri bejárati ajtón keresztül, akkor üvegbetétben gondolkozzunk. Talán a legelőnyösebb választás közé az acél ajtók tartoznak. Ezek nagyon stabilak és kedvező áron érhetőek el. A mi kínálatunkban vannak beltéri biztonsági és normál beltérre és kültérre való ajtók egyaránt. Ennek köszönhetően mindenki megtalálja a számításait nálunk és nemcsak online, hanem személyesen is meg tudja nézni az említett ajtókat.

külső bejárati ajtók

 Amennyiben marad kérdése a HiSec külső bejárati ajtókkal kapcsolatban, keressen mindet személyesen Miskolcon, vagy e-mailben, telefonon.